Kína nem törekszik hegemóniára, terjeszkedésre vagy befolyási övezet kialakítására, akármilyen erőssé is válik – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a dél-kínai Hajnan szigetén fekvő Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia – BFA) nyitó plenáris ülésén.

A videokapcsolaton keresztül felszólaló kínai elnök hangsúlyozta: az egyenlőség, valamint a kölcsönös tisztelet és bizalom alapelveinek központi szerepet kell betölteniük az államok közötti kapcsolatokban, “mások utasítgatásával, és mások belügyeibe avatkozással nem lehet támogatást szerezni”.

Leszögezte továbbá: Kína soha sem fog részt venni fegyverkezési versenyben.

Hszi megjegyzéseit ugyan nem célozta egyik konkrét félnek sem, ám a “mások belügyeibe avatkozás” vádját kínai részről az utóbbi időben rendszeresen hangoztatták mindazokkal szemben, akik kritizálták a pekingi vezetést egyebek mellett a Hongkongban, valamint az ujgurokkal szemben alkalmazott intézkedések miatt.