Nem kellene felaprózni, túl sok projektre osztani az országos helyreállítási tervre szánt összeget – javasolta a bukaresti hatóságoknak Paolo Gentiloni gazdasággal foglalkozó uniós biztos. A szakember szerint Romániának jók a gazdasági növekedési kilátásai, ugyanis az ország jobban megbirkózott a világjárvány okozta recesszióval, mint Európa általában. Gentiloni figyelmeztetett, továbbra is aggodalomra ad okot a közkiadások fenntarthatósága. Mint mondta, a Helyreállítási és Reziliencia Mechanizmus révén nyújtott támogatás lehívásához újfajta kritériumrendszernek kell eleget tenni, és köztes célokat teljesíteni. Ez nem egyszerű, főként, hogy Romániának nincs jó hagyománya az európai alapok felhasználásában.

Cristian Ghinea európai alapokkal foglalkozó miniszter hozzátette: a program jelenlegi változata egyensúlyt teremt a környezetvédelmi és digitalizálási követelmények között, valamint választ ad az ország szállítási infrastruktúrával kapcsolatos gondjaira. Ghinea kiemelte: a program pénzt irányoz elő az igazságügyi reformra is, hiszen a mechanizmus szabályai szerint a jogállamisági követelményekhez kötik az európai alapok folyósítását.

A kormány múlt héten első olvasatban megvitatta a tervezetet, és miután elfogadja azt, elküldi véleményezésre az Európai Bizottságnak.

A Szociáldemokrata Párt szerint a parlamentben kellene megvitatni az országos helyreállítási tervet, ugyanis a kormány által javasolt változat stratégiailag nem megalapozott, nem épül hatástanulmányra és nem nevez meg világos célkitűzéseket minden egyes ágazat esetében.