Több száz személy tüntetett tegnap a parlament épülete előtti Izvor parkban a Szülők Egyesülete által a védőoltások kötelezővé tétele ellen szervezett demonstráción. Ilyen jogszabály jelenleg nincs Romániában, a parlamenti vitán van azonban egy törvénytervezet, amely többek között a csecsemő és gyermekkorban beadandó védőoltások kötelezővé tételét szorgalmazza.

A tiltakozók elégedetlenségüket fejezték ki a képviselőház asztalán levő törvénytervezetbe foglaltakkal szemben, melyek szerint bírságokat rónának ki azokra a szülőkre, akik megtagadják, hogy gyerekeik megkapják a kötelező védőoltásokat. A tüntetésen a Románok Egységéért Szövetség több tagja is jelen volt. Tegnap délután a főváros mellett Nagyszebenben és Nagyváradon is szerveztek hasonló tüntetéseket. A kormánynál semmilyen jogszabálytervezet nincs a kötelező oltásról – jelentette ki a miniszterelnök hétfő délelőtt a tüntetéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva. A bukaresti tüntetés szervezőjét hétezer lejre bírságolták – közölte tegnap késő este a csendőrség. Véleményük szerint a szervező kihágást követett el, mert nem gondoskodott arról, hogy az akción ne vegyenek többen részt, mint a megengedett száz személy, és nem tartotta be a járványhelyzetre vonatkozó többi szabályt sem.