„Szép nyelv-e a magyar?” – tette fel a kérdést a nyelvész, költő és műfordító, Nádasdy Ádám, aki február 15-én töltötte be a 74. életévét. A választ ugyancsak tőle idézem: „Természetesen igen. Minden nyelv szép, ahogy minden újszülött szép, és ahogy mindent szépnek lehet nevezni, amit emberek természetesen csinálnak: ruházatot, zenét, építészetet, nyelvet. A nyelvészet – mint általában a tudomány – nem foglalkozik a szépség kategóriájával, nem is tudja értelmezni, mi a szép, ahogy például az emberi test vonatkozásában az anatómia sem foglalkozik a szépséggel, nem mérlegeli, ki szebb, ki csúnyább. A nyelvészek mosolyogva veszik tudomásul, hogy az egyes nyelvek beszélői úgy érzik: az ő nyelvük szép.”
Valójában ezzel az idézettel igyekszem ráhangolódni február 21-ére, akkor lesz ugyanis az anyanyelv nemzetközi napja. Két évvel ezelőtt erre a napra időzítettem a temesvári könyvbemutatómat, amelyen a Szövegkovács két kiadványával ismerkedhettek meg a résztvevők. A Szóbuborékok című könyvben kilencszázkilencvenkilenc, gyakran előforduló kifejezés helytelen, illetve helyes írásmódjával találkozhatnak az érdeklődők, az Anyanyelvi villámtanácsok című könyvecske pedig az azonos című videósorozat első egy évének szöveges és képes változata.
Mindkét kiadvány bizonyítéka annak, hogy az anyanyelvemen fejezem ki legjobban magam, ami nem jelenti azt, hogy elzárkózom más nyelvektől. Az elmúlt hetekben például olyan napok is voltak, amikor magyarul, rom ánul és angolul is hallgattam különböző témájú előadásokat, és kimondottan örültem annak, hogy szótárlapozgatás nélkül is megértettem a lényeget.
De miért is ünnepeljük az anyanyelv nemzetközi napját február 21-én? Az egyik kulturális magazin szerint „1952-ben az akkor még Pakisztánhoz tartozó, bengáli nyelvet beszélő Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Tiltakozásul a bangladesi diákok február 21-én az utcára vonultak, a rendőrség ötöt megölt közülük”. Az ENSZ 1999-ben nyilvánította ezt a napot az anyanyelv nemzetközi napjává, és 2000-ben ünnepelték először. Az UNESCO, vagyis az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete szerint a világon beszélt hatezer nyelvnek több mint a felét a kihalás veszélye fenyegeti, elsősorban a globalizáció miatt. Amúgy néhány százezer ember kell ahhoz, hogy egy nyelv önállóan élhessen, bizonyos lélekszám alatt már nem lehet feltartóztatni a nyelv elhalásának folyamatát. Egyes szakértők szerint körülbelül kéthetente tűnik el egy nyelv a világon.
A magyar nyelvet egyelőre nem fenyegeti veszély, de főként rajtunk áll, mihez kezdünk vele. Ha lehetőségünk van rá, az idegen eredetű szavak helyett használjunk rokon értelmű szavakat, olvassunk szépirodalmat, és figyeljünk arra, hogy a lehető leghelyesebb szövegeket adjuk ki a kezünkből. Természetesen még számos ötletet felsorakoztathatnék, de valószínűleg minden egyes hallgatónak megvan a saját módszere arra, hogyan éli meg az anyanyelvét.