A közösségi média sokak számára munkaeszköz, kommunikációs csatornaként, információközlő felületként használjuk, illetve mérni tudjuk, hogy egy-egy bejegyzésünk milyen olvasottságot kapott. S ha már munkaeszköz, akkor dolgozunk vele. Munka közben pedig számtalan dologgal szembesülünk. Például azzal, hogy a felhasználók jelentős hányada nem tud helyesen írni. Egy másik tetemes része pedig nem is akarja tudomásul venni, hogy vannak szabályok ezen a téren is.
Leggyakoribb eset az ékezetek elhagyása. Ezt gyakran meg is magyarázzák az online felületen megnyilvánulók: ékezetek nélküli billentyűzeten, vagy magyar betűkészlettel nem rendelkező telefonról írnak. Holott nem ördöngös dolog magyar betűkészletet telepíteni sem a gépre, sem a telefonra, csupán macerásabb, munkásabb dolog használni is azt: ugyanis esetenként egy betű megjelenítéséhez billentyűkombinációt kell használjunk.
Másik gyakori hiba az egybeírás-különírás. Az összetett szavakkal nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni, s ha netán többszörösen összetett szóval kell megbirkózzanak, akkor végképp feladták, csak szavak halmazát jelenítik meg.
De gyakran találkozni olyan esettel is, amikor a lelkes internethasználó egy-egy tárgy vagy fogalom megnevezésére csupán egy – hangzásában az eredeti szóra nyomokban emlékeztető betűhalmazt – ír le, elvárva, hogy azt valaki megértse.
Még jó, ha csak valamit eladni vagy vásárolni akarnak az ezeket a bejegyzéseket megfogalmazók, ugyanis legfennebb nyakukon marad a portéka, vagy nem találnak vevőt. A baj akkor kezdődik, amikor véleményt fűznek komoly, vagy annak vélt támákhoz. Megkérdőjelezhetetlen álláspontot, már-már szentenciát, netán dogmát fogalmaznak meg. Kinyilatkoztatnak. Ha meg valaki szóvá teszi a helyesírás művészete terén észlelhető hiányosságaikat, akkor jön a minősítés: helyesírásnáci.
Nyilván, nem kell abszolutizálni a nyelv, s ezen belül az írás szerepét, ugyanis a nyelv is, meg az írás is elsősorban kommunikációs eszköz. Nem önmagáért van, hanem azért, hogy gondolatokat közvetítsünk. S mint az eszközök többsége, ezek is állandó átalakuláson, változáson mennek át, korszerűsödnek. Szavak hullanak ki, helyüket mások veszik át. A helyesírási szabályokat is időnként átírja az akadémia.
De a közösségi médiában megjelenő, fent említett bejegyzéseket olvasva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a nyelvtani szabályokat nem ismerők száma nagyon magas, ugyanakkor számottevő a nyelvet sekélyen ismerők és gyakorlók száma is.
Vajon miért? Mit szúrtunk el? Mit nem csinálunk jól?
Az írás elsajátításának alapjait az elemi osztályokban fektetik le a tanítónők, ezt a készséget fejlesztik, bővítik az évek során a magyartanárok, s erre építve tökéletesíti, gyarapítja az ember élete során azzal, hogy olvas meg ír.
S akkor miért nem tudnak írni ezek az emberek? Mert képtelenek rá? Vagy mert felkészületlen tanítójuk volt, aki nem tudta megtanítani nekik az írást? Vagy mert magyartanáruk sem állt a helyzet magaslatán? Vagy mert oktatási rendszerünk alkalmatlan a helyes nyelvhasználat és a helyesírás elsajátítására? Vagy mert olyan időket élünk, amelyben korigény a nyelvi igénytelenség?
Vagy csak egyszerűen olyan emberek – is – kerülnek a közösségi média közelébe, akik nem tudnak és nem is akarnak megtanulni helyesen írni. Bizonyára régen is voltak ilyen emberek, de azok nem kaptak fórumot. Sajnos, most a közösségi oldalak biztosította nagynyilvánosság mintegy legitimálja általuk az igénytelenséget. Mert sokan nem tudják, hogy a közösségi média nem azonos a sajtóval, csupán kommunikációs csatorna, információközlő felület, munkaeszköz.