Közismert szállóige, hogy „valakit csak arról lehet meggyőzni, amiről meg van győződve”. De amennyire hangzatos, ha valóban igaz – márpedig manapság mindinkább annak tűnik – épp annyira tragikus is.
A demokrácia mint társadalmi létforma csakis vitákon alapulhat. A vitának pedig csakis akkor lehet értelme, ha van esély rá, hogy a vitázó felek legalább részben meggyőzzék egymást. Ha nem is arról, hogy igazuk van, de legalább arról, hogy igazuk is lehet. A vita ilyen esetben valóban eredménnyel járhat, hiszen kompromisszumokhoz, a másik érveinek megértéséhez, s ezzel – ha nem is a velük való azonosuláshoz – legalább megfontolandó felvetések gyanánt való elfogadásához vezethet.
Azaz az emberek és az emberi közösségek közti kapcsolatokban az érzelmek mellett az észszerűség, s ennek voltaképpeni alapja az érzelmeket is megalapozó intuíció is szerephez juthat.
Hogy ez manapság szinte már lehetetlennek látszik, az korunk egyik legnagyobb rejtélyének tűnik. A „vitapartnerek” manapság még a tévék vitaműsoraiban, divatosabb megnevezéssel talk-show-iban is szorgosan elbeszélnek egymás mellett. Képtelenek a szó tulajdonképpeni értelmében partnerekké válni.
Saját meggyőződéseinket próbáljuk a másikra ráerőszakolni, pedig még saját gondolatainknak sem mindig lehetünk az urai. Mindannyiunkat a lelkiismeretünk irányít. De legalábbis ellenőriz. A történelem legradikálisabb gondolkodói is mindig csak és csakis a lelkiismeretükre hallgattak. Többen közülük azért vállalták a máglyahalált is, mert úgy gondolták, hogy az Isten voltaképpen bennük lakozik. Lelkiismeret gyanánt diktálja gondolataikat és hitüket.
A hitetlenek elszaporodtak, miközben a lelkiismereti szabadság a modernitás alapelvévé vált. Az egyik legfontosabb emberi jognak számít. Minden modern állam alkotmányában szerepel.
Mi lehet az oka annak, hogy ezt a jogot mind gyakrabban és agresszívebben megtagadjuk? A hatalom birtokosai ismét arra szeretnék kényszeríteni ellenlábasaikat, hogy feladják meggyőződéseiket, szokásaikat, világképüket, s az általuk helyesnek, emberségesnek, sőt haladónak tekintett felfogásokkal helyettesítsék őket. Örök érvényűen.
Valóságos vita nélkül, pusztán hatalmi alapon.
A mai vitákban ugyanis soha nem arról van szó, amiről lennie kellene. Szakemberek terelgetik a figyelmünket. Leghatékonyabb terelő ebük a manipuláció, mely az ember legalantasabb ösztöneire alapoz: a kapzsiságra, az önmagukért való élvezetekre, a kéjsóvárságra, az uralkodási vágyra, a másik megalázásának perverz örömére. Az emberek többsége anélkül, hogy tudatában lenne mi is történik, bedől a csábításoknak. S már el is készült a meggyőződés, melyről aztán már valóban gyerekjáték meggyőzni őket. Juhnyájként követik híveiket…
A jószándékú és tisztességes versenytársakat a minden hájjal megkent képmutatók, hazudozók és hízelgők játszva kiszorítják a „versengésből”. Akik maradnak, azok közt legtöbbször lehetetlen választani. Lelkiismeretlen szélhámosok. Szinte mindannyian.
Lelkiismeretünk persze mindannyiunknak van. Tévedéseinket, bűneinket mindig megbánjuk. Vannak emlékeink, melyek egy életen át gyötörnek bennünket.
A hatalom birtokosai azonban azzal „magaslanak” fölénk, közemberek fölé, hogy képesek elfojtani lelkiismeretfurdalásaikat, szemrebbenés nélkül hazudnak, mert úgy érzik, kockázat nélkül tehetik. Ráadásul kárpótolja őket a siker, a pénz, s ekként a „tekintély” és a „tisztelet” is, melyet ránk kényszeríthetnek.
A választópolgár többé már nem részvevője, csupán nézője annak a színjátéknak, melyet „képviselői” előadnak neki: a mesterségesen feltupírozott kisebbségek védelmének (a valódiak nem jöhetnek számításba sem), az emberbaráti szándékoknak (főként azoknak, melyek hasznot hajtanak), az szívszaggatóan sajnált (valójában sorsukra hagyott) elesetekkel való együttérzésnek, a tetteik nyomán körvonalazódó ideális jövőnek, azaz az annyiszor hamisnak bizonyult utópisztikus álomnak, miszerint minden ember végre tökéletesen egyenlő, szabad és szolidáris lehet.
A színjáték nézője sokszor meg is hatódik a mutatványtól. Ahogyan ma sokan Amerikában is teszik. És alázatosan tartja a markát, hátha odapottyan neki is valami abból az égi mannából, mely megígértetett. S már készen is áll rá, hogy szenvedélyesen végigizgulja a következő választási színjátékot is. Akár egy baseball-mérkőzést…