Mielőtt válaszolni próbálnánk a kérdésre, hadd tegyünk fel egy másikat: vannak sztárjaink? Ha az idei Petőfi gálára és annak díjazottjaira gondolok, akkor a válasz egyértelműen igen: a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company sztárbanda, tagjai, főként Bagossy Norbert pedig sztár. Az első kérdésre válaszolva: sztárjaink többnyire Magyarországon vannak, talán Bagossyék azok, akik a hazai magyar fesztiválok, tömegrendezvények állandó szereplői. Mert hát sztárjaink – s itt csak a könnyűzenének nevezett műfajok művelőire gondolok – voltak és vannak, de nem itt. Nem itthon.

Soroljunk fel párat közülük.

A nagyváradi Tolvai Renáta – színpadi nevén Tolvai Reni – 2010-ben a Megasztár ötödik kiadásának győztese volt. A bulvársajtóban olvasni róla, zenei karrierjének színhelye jórészt Magyarország.

Az aranyosgyéresi születésű, de Nagykárolyban nevelkedett Csobot Adél az X-Faktor harmadik szériájának 3. helyezettje, a Sztárban sztár harmadik évadjának 4. helyezettje volt, énekesként, színészként és műsorvezetőként Magyarországon tevékenykedik.

A csíkszeredai Szőcs Renáta 2016-ban megnyerte a Star Academy Magyarországot, munkája, karrierje azóta is többnyire Magyarországhoz köti.

A kézdivásárhelyi László Attila a Csillag születik harmadik szériájának győztese volt, az internetes keresések eredményeként annyit tudtam meg róla, hogy ő is Magyarországon él, folytatja zenei karrierjét, néha Erdélyben is koncertezik.

A négy említett sztár magyarországi tehetségkutató műsorokban szerzett ismertséget. Viszont van olyan sztárunk is, aki előbb itthon vált ismertté, sok munkával és kitartással építette karrierjét, hogy aztán stílust váltson és ünnepelt operettdíva legyen Bukarestben és Budapesten egyaránt: Dancs Annamária.

Pár nevet említettem, de nem azért, mintha mások nem lennének hasonlóan tehetségesek, sikeresek, de kevesebb hírverés övezi munkájukat, életüket. A hazai magyar préri túl kicsi ahhoz, hogy nagy sikereket könyvelhessenek el, a hazai magyar nyilvánosság pedig túl felaprózott, atomizálódott, no meg túl prűd ahhoz, hogy – csúnya szóval élve – sztárcsinálással is foglalkozzon. Remek könnyűzenei műsorokat készít a közszolgálati rádió marosvásárhelyi és kolozsvári területi stúdiója, felvételeket készít és sugároz a közszolgálati televízió bukaresti stúdiója. De, mint említettem ez a nyilvánosság túl töredezett ahhoz, hogy egymás munkáját programszerűen bemutassák, népszerűsítsék.

A hetvenes-nyolcvanas évek kulturális életét – s ezen belül a könnyűzenei életet – tanulmányozva találtam a korabeli sajtóban egységes, Erdély szintű slágerlistát. A területi rádióadók játszották és a bukaresti magyar adás sugározta a többnyire a bukaresti tévé magyar adása által készített felvételeket, így a közönség megismerhette az előadókat, dalaikat, s ha kedve volt hozzá, akár rangsorolhatta őket.

Most nagyon keveset tudunk a létező és sikert sikerre halmozó együttesekről, szólistákról, főként ha azok a szomszédos székben, megyében vagy ne adj Isten, távolabbi országrészben tevékenykednek. Pedig a megoldás kézenfekvő lenne: a felvételeket játszhatná valamennyi meghatározó területi vagy helyi rádióadó, játszhatnák az országos és területi – közszolgálati és magán – tévécsatornák, toplisták álhatnának össze, s máris megvolnának a mi sztárjaink. Akik nem föltétlenül idegenben kellene keressenek maguknak megnyilvánulási teret.

Míg a közösségi élményt adó erdélyi magyar nyilvánosságot meg nem teremtjük, nemcsak sztárjainkról nem fogunk tudni, hanem önmagunkról is csak vajmi kevés, köldöknéző információnk lesz…