Visszahívják hivatalából Gheorghe Dimitrescu főkonzult, Románia Bonni Főkonzulátusának vezetőjét – döntött erről tegnap a kormány.

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtökön közölte, hogy újabb bűnügyi eljárást indított Liviu Dragnea ellen, azzal kapcsolatban, ahogyan részt vett Donald Trump amerikai elnök 2017-es beiktatási ceremóniáján. Ugyanabban az ügyben befolyás megvásárlásával vádolják Gheorghe Dumitrescut, aki az állítólagos bűncselekmények elkövetésének idején parlamenti tanácsadó volt. A DNA szerint Liviu Dragnea 2017 májusa és októbere között felhasználta politikai pártelnöki tisztségéből fakadó tekintélyét és befolyását Gheorghe Dimitrescuval, valamint két másik személlyel szemben, annak érdekében, hogy saját maga és pártja jogtalan előnyhöz jusson egy 100 ezer dollár értékű lobbiszolgáltatás révén, megsértve ezáltal a politikai pártok finanszírozásáról szóló 2006/334-es törvény rendelkezéseit. A szolgáltatást állítólag egy amerikai cég nyújtotta azzal, hogy előkészítette és megszervezte Dragnea találkozóit magas rangú amerikai tisztségviselőkkel.

A vádhatóság szerint Liviu Dragnea, a Gheorghe Dimitrescutól kapott juttatásokért cserében, 2017 júniusa és júliusa között az ő javára üzérkedett azzal a befolyással, amelyet a külügyminiszter felett gyakorolt, és megígérte, hogy eléri azt, hogy Dimitrescut Románia bonni főkonzuljának nevezzék ki.