Az Egyesült Államokban tegnap elkezdődött az oltáskampány. Az ország területén majdnem 3 millió dózist osztottak el. A hatóságok szándéka az, hogy a hónap végéig 20 millióan, március végéig pedig 100 millióan kapják meg az oltást.

Németország sürgeti az Európai Unió hatóságait valamint az európai gyógyszerhatóságot, hogy a december 29-i határidő előtt egy héttel hagyja jóvá a Pfizer által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás használatát. A Bild információi szerint Berlin azért veszítette el türelmét, mert a német BioNTech-kel közösen kifejlesztett vakcinát már használja Nagy Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada is. Németországban a járvány második hulláma igencsak erőteljes, a hatóságok holnaptól szigorító intézkedéseket léptetnek érvénybe.

Dánia mától öthetes karantént rendelt el, Madridban pedig ismét emelkedni kezdett a fertőzöttek száma.

Olaszországban az egyház amiatt aggódik, hogy a karácsonyi szertartásokat húsvéthoz hasonlóan zárt ajtók mögött, a hívek templomi részvétele nélkül kell tartani. A vatikáni Szent Péter-bazilikában korábbra hozták a szentesti mise kezdetét, ugyanis az egész országban este tíztől kijárási tilalom van érvényben. Ferenc pápa a szokásos helyszínen, a Szent Péter-bazilikában pontifikálja az interneten is közvetített misét. A bazilikába legfeljebb száz résztvevőt engednek be, közöttük a hívőket előzetes foglalással. Az ünnepekre vonatkozó szigorú járványkorlátozások értelmében december 25-én a települések közötti közlekedés is tiltott Olaszországban. A minél nagyobb számú résztvevő érdekében, ahol ez lehetséges, már délutántól egymás után több misét mutatnak be. A templomokban biztosítják a hívők közötti távolság betartását.