Kilencvennégy éves korában meghalt Valéry Giscard d’Estaing volt francia elnök – jelentette be tegnap az Elysée-palota.

A politikust novemberben szívelégtelenség miatt kórházba szállították, az alapítványa által kiadott közlemény szerint a koronavírus szövődményébe halt bele.

Az 1926-ban született Giscard d’Estaing Charles de Gaulle elnöksége alatt a pénzügyminisztériumot vezette, és harminc év után sikerült az ország költségvetését egyensúlyba hoznia. A jobboldali politikust 1974-ben választották elnökké. Ő kezdeményezte a világ legfejlettebb ipari államainak (a mai G7 csoport) létrehozását, és Helmut Schmidt német kancellárral – akihez a németül kiválóan beszélő Giscard-t személyes barátság is fűzte – közösen felkarolta a monetáris unió tervét.