Erdélyi magyar színházak előadásai is láthatók az idei Országos Színházi Fesztiválon, amelyet online tartanak meg november 22. és 29. Között.

A fesztivál a legnagyobb hazai színházi seregszemlének számít, ahol általában megtekinthetők az előző évadban született legfontosabb belföldi produkciók. Az idén a szervezők kénytelenek voltak eltérni a fesztivál megszokott struktúrájától, hiszen a válogatás során figyelembe kellett venniük az online közvetítések nyújtotta lehetőségeket és korlátokat egyaránt.

A seregszemle most főleg a régi, fontos előadásokra fókuszál, amelyek meghatározóak voltak a hazai színházi életben. Ebbe a szekcióba tíz előadást válogattak be, ezekből négy produkció az erdélyi magyar színházaké. Mûsorra tűzik például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkcióját, Radu Afrim rendezését.

Az előadások elérhetők a fesztivál honlapján (a fnt.ro oldalon) a programban megadott időponttól számított 48 órán át.