Nyitva tarthatnak a piacok – erről döntött a parlament, amely tegnap vitatta meg a kérdést, miután a kistermelők elégedetlenkedtek, ugyanis az ország több településén bezárták a vásárcsarnokokat. A Képviselőház döntőházként fogadta el a mezőgazdaságra vonatkozó intézkedésekről szóló sürgősségi kormányrendelet módosításait, köztük a Szociáldemokrata Párt javaslatát, amelynek értelmében a készenléti állapot idején a zárt helyen működő piacok, vásárok, ideiglenes piacok és az ócskapiacok folytathatják tevékenységüket a távolságtartásra vonatkozó szabályok és egészségügyi védelmi intézkedések betartásával. A törvénytervezetet elküldték kihirdetésre az államfőnek.

Klaus Johannis elnök azonban kiállt a kormány beltéri piacok bezárására vonatkozó döntése mellett, amelynek célja visszaszorítani a járvány terjedését. Az államfő kijelentette: Románia elkészítette stratégiáját a lakosság immunizálására az új típusú koronavírussal szemben. Kiemelte: elemezték annak lehetőségét is, miként tárolják majd és hogyan osszák ki az oltóanyagokat a felelős intézményeknek.