A romániaiak csupán 20 százaléka elégedett lakása jelenlegi állapotával, tíz emberből hét szerint kevéssé valószínű, illetve valószerűtlen, hogy a következő fél évben kirabolják őket – derül ki a Biztosításokat Előmozdító Egyesület által készített online felmérésből. A megkérdezettek 44 százaléka szerint rendkívül kicsi annak a valószínűsége, hogy olyan esemény következzen be, ami miatt lakás nélkül maradna. Az Október a lakásbiztosítások hónapja témakörű tájékoztató kampány célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét ezekre a kockázatokra és arra, hogy miként védi őket a lakásbiztosítás.

A felmérés szerint a romániaiak elégedetlenek lakásukkal, beruháznának belső dekorációkba és bútorokba, illetve alulbecsülik a lakásukra leselkedő fenyegetések kockázatát. A válaszadók majdnem 30 százaléka teljes egészében átalakítaná a házát, 23 százalék növelné a belső teret egy vagy több szoba hozzáadásával és 14 százalék költöztetné el lakását más övezetbe. A lakásra költésre kapott összeg beruházási szándékával kapcsolatos kérdésre a válaszadók 65 százaléka átépítené lakását, új bútort vagy belső dekorációt vásárolna, míg csupán 19 százaléka gondol a lakás tatarozására.

A beruházások szempontjából utolsó helyeken szerepelnek az új elektromos háztartási cikkek, a betörés elleni védelmi rendszerek vagy a tűzvédelmi rendszerek. Az október 9-31 között készült felmérésben 3085 személy vett részt. A Biztosításokat Előmozdító Egyesület emlékeztet, hogy az év első felében Romániában naponta 51 lakást raboltak ki, 20-ban keletkezett tűz és 6 az áradások áldozatává vált, a földrengések átlaga pedig majdnem napi egy kéregmozgás volt.