Kambodzsában legkevesebb 628 olyan embert teszteltek koronavírusra, aki közvetlenül érintkezett az országba látogató, később fertőzöttnek bizonyuló magyar külgazdasági és külügyminiszter vezette delegációval, eddig egyikük esetében sem mutatták ki a fertőzést – jelentette ma a helyi média az egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva.

A délkelet-ázsiai országban hatóságok egyetlen halálos áldozatot sem regisztráltak, mindössze 292 fertőzöttet, akik közül 286-an már teljesen felépültek.