Az év végéig elfogadná a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét, ez valószínűleg karácsony és szilveszter között fog megtörténni – jelentette ki Ludovic Orban.

A miniszterelnök azt mondta: a jövő évi költségvetés a hazai gazdasági realitásból fog kiindulni, és elsősorban a Románia fejlődését célzó beruházásokra fog összpontosítani: a szállításügyi, energetikai, közegészségügyi, oktatási és távközlési fejlesztésekre. Továbbá ki fogják jelölni a nyugdíjak és bérek kifizetését biztosító anyagi forrásokat – tette hozzá Ludovic Orban. Mint fogalmazott: alaposan át kell gondolni az európai alapok lehívásához szükséges társfinanszírozások biztosítását, ezeket ugyanis az államkasszából kell fedezni. Leszögezte ugyanakkor, hogy a költségvetés kidolgozásakor nem alapoznak majd új adók és illetékek bevezetésére, és a jelenlegieket sem fogják növelni. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter elmondta, hogy a költségvetés kiegészítéskor hat hónapra elegendő Remdesevir gyógyszert vásárolnak.