A liberálisok indoklásukban rámutatnak, hogy az 1993/73-as törvény alapján a Törvényhozási Tanács elnökét a képviselők és szenátorok többségének szavazatával választják meg, ez – állítják a liberálisok – legkevesebb 234 szavazatot jelent, márpedig Florin Iordachét 185 támogató szavazattal nevezték ki a Tanács elnökévé.

A PNL szerint ugyanakkor a képviselő elnökké választása a tekintetben is alkotmánysértő, hogy Florin Iordache nem teljesíti az 1993/73-as számú törvény által előírt, jó szakmai és erkölcsi hírnévre vonatkozó kitételt, miután 2017-ben, a Grindeanu kormány igazságügyi miniszterként, kidolgozta a 13-as számú sürgősségi kormányrendeletet, valamint az amnesztiára és kegyelemre vonatkozó tervezetet. Kifogásolják továbbá, hogy Iordache pályázati iratcsomójából hiányzott az a dokumentum, amely szerint lemondott szociáldemokrata párti (PSD) tagságáról.

Mint arról beszámoltunk, a Parlament plénuma kedden 185 támogató és 43 ellenszavazattal Florin Iordachét választotta a Törvényhozási Tanács elnökévé.