Ottó császár díjat vehet át holnap a németországi Magdeburgban Klaus Iohannis államelnök, akit Heiko Maas német külügyminiszter fog méltatni. A bukaresti elnöki hivatal közlése szerint Iohannis szeptemberben kapta meg ezt a kitüntetést.

A díjat kétévente osztják ki olyan személyiségeknek, akik sokat tettek az egységes Európáért, és érdemeket szereztek az európai gondolkodás népszerűsítésében. A kitüntetést 2005-ben adományozták először, Magdeburg város alapításának 1200. évfordulója alkalmából, többek között Angela Merkel német kancellárnak és Federica Mogherini volt uniós külügyi főképviselőnek.

Iohannisnak tavaly decemberben odaítélték a Nemzetközi Károly-díjat is, többek között „a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”. Ezért Klaus Iohannis tavaszi magyarellenes kirohanása után többen kérték a kitüntetés visszavonását, viszont a Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány elnöke közölte, hogy meglátása szerint a román elnök nem vált nacionalistává, mindössze a politikusokra jellemző túlzásra ragadtatta magát.