Románia egyik legfontosabb környezetvédelmi intézményében háromszor kevesebben dolgoznak, mint amennyi optimális lenne. Jelenleg a 171 munkahelyből minden harmadik betöltetlen. Az 1990-es években végzett nemzetközi tanulmányok szerint a személyzet optimális állománya 355 fő. A Duna Deltát vezető intézménynek jelenleg 42 alkalmazottja van a szükséges 155-ből, bizonyos hatásköröket pedig átruháztak a Belügyminisztérium intézményeire, de ezek is leterheltek az utóbbi időben. 2021-től a Duna Delta Igazgatóságának alkalmazottai béremelést és 20 százalékos elszigeteltségi pótlékot kapnak. Egyelőre azonban nem tudni, mikor alkalmazhatnak személyzetet, ugyanis idén törvényben fagyasztották be versenyvizsgákat a munkahelyekre.
Mozaik, 2025. május 20-a
Adásunkban a Csíkszeredai Könyvvásár idei, tizedik kiadásáról, valamint az aradi diákszínjátszók legújabb, A jó jel című előadásáról számolunk be. Bukaresti…
Tovább...A Román Nemzeti Bank elismeri, hogy a választások első fordulója után nagy mennyiségű devizatartalékot költött a lej leértékelődésének lassítására
A jegybank kormányzója, Mugur Isărescu nyilatkozata ritkaságszámba megy, a központi bankok ugyanis általában nem kommentálják a devizapiaci beavatkozásaikat. A lej…
Tovább...„Volt miről beszélnünk Orbán Viktor miniszterelnökkel”
Ezzel a címmel számolt be az RMDSZ hírlevele Kelemene Hunor elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfői budapesti találkozójáról. „Az…
Tovább...A megválasztott elnök külön köszönetet mondott a magyar választóknak a támogatásért
Erről az RMDSZ elnöke számolt be hétfő este a Facebook-oldalán.”Ő is úgy látja, hogy egységesen, szinte erőnkön felül teljesítettünk” –…
Tovább...