Jegyzékben követelte tegnap a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW) működő orosz állandó képviselet a némettől, hogy szolgáltasson számára kimerítő adatokat az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szervezetében talált méregről. A vegyifegyver-tilalmi szerződés értelmében a német félnek tíz napon belül kell megadnia a tájékoztatást.

Oroszország egyebek között Navalnij leleteire, biológiai anyagaira és egyéb klinikai mintáira tart igényt. Az orosz fél emellett azzal a kéréssel fordult Németországhoz, Franciaországhoz és Svédországhoz, hogy tartsa tiszteletben jogsegélynyújtási kötelezettségeiket. Alekszej Navalnij, Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A 44 éves Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg, valamint egy francia és egy svéd laboratórium szakértői azt állapították meg, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, „Novicsok” típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg.

A méreganyagra vonatkozó bizonyítékok hiányára hivatkozva az orosz hatóságok vizsgálatot indítottak.