Ismét felhívást intézett tegnap a polgárokhoz Klaus Johannis államfő, hogy tartsák be a koronavírus terjedését fékezni hivatott óvintézkedéseket.

A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján mikor arra kérdeztek rá, hogy miként kommentálja, hogy az Európai Unió járványtani intézetének statisztikája szerint Romániában a legnagyobb a koronavírussal kapcsolatba hozható elhalálozási arány, az államfő a megelőzés fontosságát hangsúlyozta.

Johannis meggyőződését fejezte ki, hogy az iskola kezdetéig biztosítanak védőmaszkokat úgy a tanulóknak, mint a tanároknak.