Megkezdődött ma a muszlim hívők mekkai zarándoklata (háddzs) Szaúd-Arábiában, a többnapos szertartáson csak a királyságban élők egy kis csoportja vehet részt és több korlátozás vár rájuk. Egyebek közt kötelezővé tették a szájmaszk viselését, és a zarándokok speciális karszalagot kapnak, amely – a negatív teszt után – rögzíti a hollétüket, illetve a zarándoklat megkezdése előtt és az ünnep befejeztével karantént ír elő. A közösségi ima és étkezés helyett idén húszfős csoportokra bontják az embereket, akik később előrecsomagolt ételeket fogyaszthatnak a hotelszobáikban. Változtatást vezettek be a zarándoklat harmadik napjával kapcsolatos, „az ördög megkövezésének” nevezett rituáléja esetében is.

A legenda szerint a Mekka melletti Mína völgyében háromszor jelent meg az ördög, elõbb Ábrahám prófétát, majd feleségét, végül fiát kísértette meg, de õk megvetésük jeleként hét kavicsot vetettek rá. Idén az eldobandó kavicsokat is sterilizálják és becsomagolják. Az ilyenkor szokásos, a test köré tekert, ihrámnak nevezett fehér, varrás nélküli lepedõ idén nanotechnológiával elõállított ezüstrészecskéket tartalmaz, mert az a szaúdi hatóságok szerint segít csökkenteni a fertõzésveszélyt. A királyság nem engedélyezi a nemzetközi sajtó jelenlétét sem, viszont a szaúdi média élõben fogja közvetíteni a Kába-kõnek is otthont adó mekkai nagymecsetben tartandó imát és a Kába körbejárását (taváf).

A járványügyi korlátozások miatt a szaúdi kormány, csaknem száz éve először megtiltotta a muszlimoknak a zarándoklat miatti beutazást, helyette alig ezren kaptak lehetõséget a háddzsra. A kiválasztottak kétharmada a királyságban tartózkodási engedéllyel élõ külföldi muszlim, egyharmaduk pedig a szaúdi biztonsági erõk és az egészségügyi dolgozók soraiból kerül ki. Az előírás szerint csak 20 és 50 közötti, alapbetegséggel nem rendelkező muszlimok kerülhettek a zarándokok közé. A nemzetközi légi járatok továbbra sem közlekednek Szaúd-Arábiába, illetve onnan.

Évente mintegy két és fél millió zarándok érkezik Mekkába, az iszlám legszentebb helyére. A zarándoklat – arabul háddzs – az iszlám öt pillérének egyike, amelyet lehetõségeihez mérten minden hívõnek teljesítenie kell egyszer életében.