Továbbra is szükség lesz az orvosok ideiglenes áthelyezésére, elsősorban az intenzív terápiás osztályokon – jelentette ki Nelu Tătaru. Az egészségügyi miniszter szerint addig is, amíg megalakul a tervezett önkéntes csoport, szükség lesz áthelyezésekre. Ez ügyben felleltározták az ország összes intenzív terápiás szakorvosát és rezidensét, illetve a fertőző betegségekre szakosodott szakembereket. Arra számítanak, hogy egyesek önkéntesen vállalják a feladatot, amelyhez 50 százakékos bérpótlék, és a bér 2 százalékának megfelelő napidíj jár.

A tárcavezető emlékeztetett: a törvény értelmében el lehet rendelni a “nem önkéntes” áthelyezést, de a családorvosokat is be lehet vonni, akár az otthoni karanténban tartózkodó páciensek felügyeletébe, akár a járványtani ankétok elvégzésébe.