Kiterjesztik az óvodás gyerekeknek járó állami finanszírozást a 2 és 3 év közötti korcsoportra is. Az érintett korosztály kis létszámú, az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása elenyésző, a szükséges összeg fedezhető a tanügyminisztérium jelenlegi büdzséjéből. A tanügyi törvényt módosító, a szenátus által elfogadott törvényjavaslat indoklása szerint jelenleg kevés az országban a bölcsőde, azok zöme pedig nagyvárosokban található, kistelepüléseken gyakorlatilag nem működnek ilyen intézmények. A 2-3 éves kor közötti gyerekek szülei így kénytelenek voltak óvodába íratni gyermeküket, noha az eddig hatályos törvény nem biztosított finanszírozást ennek a korosztálynak.

A szülők kifejezett kérésére, a helyek számának keretein belül, a legalább kétéves gyermekeket fel lehet venni az óvodai oktatásba, biztosítva az állami költségvetésből a megfelelő alapfinanszírozást – szögezi le a jogszabály.

A tervezetet a képviselőház korábban már hallgatólagosan elfogadta, a szenátus volt a döntő törvényhozói fórum a kérdésben.