Fehéroroszországban nem kormányzati sajtóorgánumok több mint kétszáz újságírója felhívással fordult a közvéleményhez, a hatóságokhoz és a fegyveres szervezetekhez, követelve a független média képviselőire gyakorolt nyomás beszüntetését az elnökválasztási kampány során.

A ma nyilvánosságra hozott nyilatkozatot elküldték Jurij Karajev belügyminiszternek, Natallja Kacsanavának, a köztársasági tanács elnökének, Aljakszandr Konjuka főügyésznek, valamint Ihar Luckij tájékoztatási miniszternek. Az aláírók követelték, hogy a hatóságok fejezzék be a független kiadványok újságíróinak zaklatását. Az erőszakszervezetek képviselőinek figyelmét pedig arra hívták fel, hogy amikor újságírókat vesznek őrizetbe, és erőszakot alkalmaznak velük szemben, nem csupán törvénysértést, hanem bűncselekményt követnek el.

Arról is beszámoltak, hogy az elmúlt hónapokban a független médiumok újságíróira nagyon komoly nyomás nehezedett. Egyebek között megjegyezték, hogy az elnökválasztási kampány során többtucatnyi médium 43 tudósítóját vették őrizetbe szakmai munkájuk során. Hangsúlyozták, hogy az újságírók továbbra is eleget fognak tenni szakmai kötelezettségeiknek. A felhívást több mint kétszázan írták alá, hírportálok és kiadványok tudósítói és szerkesztői.

Fehéroroszországban augusztus 9-én tervezik megtartani az elnökválasztást.