A június 21-i szerbiai parlamenti választáson a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi sikert ért el, 28 év után, azaz 1992 óta ismét 9 képviselőt tudott bejuttatni a 250 fős szerb törvényhozásba. A legnagyobb délvidéki magyar párt ezzel önálló frakciót alakíthat. A VMSZ ugyanakkor a következő négy évben is a kormánykoalíció részét fogja képezni országos, vajdasági tartományi és önkormányzati szinten egyaránt. Folytatja a már hat éve tartó együttműködést az Aleksandar Vučić államfő vezette Szerb Haladó Párttal.

Pásztor István, a VMSZ elnöke, szerdán, a kormányalakítási tervekről tárgyalt a szerb államfővel. A VMSZ-nek várhatóan 6-7-8 minisztériumban lesznek államtitkárai – nyilatkozta Pásztor István a Bukaresti Rádiónak.