Második olvasatban szavazta meg az orosz parlament alsóháza tegnap azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy az országban a parlamenti és egyéb választásokat, valamint a népszavazást három nap alatt bonyolítsák le. A módosítást első olvasatban még 2012-ben fogadta el a ház.

A több, de legfeljebb három napig tartó voksolásról szóló döntést a választás hivatalos kiírásától számított tíz napon belül kell kihirdetni. A szavazatot a központi és a regionális választási bizottságok döntése alapján nemcsak a helyi kerületi választóhelyiségekben, de más, erre a célra kialakított és felszerelt helyeken is le lehet majd adni. A törvénytervezet a szavazási folyamat más jellemzőinek meghatározására is felhatalmazná a testületeket. Helyi ügyekben megtartott többnapos választás esetén nem lesz lehetőség a szavazatok előzetes leadására és a lakóhelytől távol történő voksolásra.

Az új rendszert már a szeptemberben esedékes regionális és pótválasztások idejére bevezethetik. Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke az orosz alkotmány módosításáról rendezett, egy héten át tartó, július 1-jén lezárult szavazásról beszámolva múlt ma azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy az embereknek „nagyon megtetszett” az új eljárás. A parlamenti ellenzéki pártok azonban aggályaiknak adtak hangot a választások széthúzásának lehetősége miatt. A fővárosban több százan tüntettek, a rendőrök a megmozdulás több résztvevőjét előállították.