Új elnöke van a Magyar Tudományos Akadémiának. A tegnap este lezárult 193. tisztújító közgyűlésen Freund Tamás akadémikust választották meg az MTA új elnökévé. A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja a Magyar Tudományos Akadémia élén. Az elnöki posztért Freund Tamás mellett Pléh Csaba pszichológus, nyelvész indult. Freund már évek óta az első számú utódesélyes volt, az ő nevéhez fűződik többek között, hogy a magyar agykutatás a világ élvonalába kerülhetett, még 2013-ban ő lobbizta ki a magyar kormány egyik legnagyobb tudományos programját, a Nemzeti Agykutatási Programot. Freund Tamás egyébként politikamentes Akadémiát, a kormánnyal való kiegyezést ígér.
Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Magyar-román projekt segíti az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult…
Tovább...Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Tovább...Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan Zelenszkij fenyegetése
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait.…
Tovább...