Világszerte 7 millió 652 ezer koronavírussal fertőzött személyt tartanak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem mai összesítésében. Ebből több mint 3 millió 631 ezret meggyógyultként jegyeznek, a halálesetek számát pedig 425 ezerre becsülik. A fertőzés továbbra is 188 országban van jelen.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.

Az első 3 legérintettebb ország az Egyesült Államok (2 millió 48 ezer fertőzöttel), Brazília (több mint 828 és fél ezer fertőzöttel) és Oroszország (több mint 510 és fél ezer fertőzöttel).

Spanyolországban hétfőtől, az ország területén elsőként, Galicia tartományban már nem lesz érvényben a szükségállapot, mivel a térség minden, ezzel kapcsolatos járványügyi előírásnak megfelel. A kereskedelmi és vendéglátó egységekben, kulturális intézményekben tovább növelik a befogadható létszámot, de továbbra sem érhetik el a 100 százalékos kapacitást. A jövő héten újabb területeken kezdhetik meg az enyhítés utolsó, hármas fázisát, amely így már összesen 34 millió embert, vagyis az ország lakosságának mintegy 75 százalékát fogja érinteni.

A belga közegészségügyi hivatal tegnapi bejelentése szerint a „vírus kezd eltűnni” az országban. A hivatal szakértője, Yves Van Laethem virológus szerint a vírus fertőzőképességi mutatója, az úgynevezett reprodukciós ráta, egész héten 0,87 alatt volt az országban, így a járványügyi helyzet stabilizálódott. „A járvány kezd kimerülni, ezt mutatja az intenzív ápolásra szorulók számának folyamatos csökkenése is” – fejtette ki.

Olaszországban hétfőtől megkezdődik a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések oldásának úgynevezett harmadik fázisa: megnyitják a játszótereket és a nyári gyerektáborokat, újraindulhatnak a mozik, színházak és diszkók, valamint újranyithatnak a játéktermek is. A jövő héttől újraindul az olasz labdarúgó bajnokság is.

Szlovénia mától újranyitja a Friuli-Venezia Giulia olasz tartománnyal közös határát, hétfőtől pedig az összes közös határátkelőhelyet. A szlovén kormány kabinet döntése szerint Olaszország június 15-től felkerül a járvány szempontjából biztonságos országok listájára, és az olasz állampolgárok korlátozások nélkül léphetik át a szlovén határt. A listán hétfőtől Montenegró is szerepel.

Horvátország, hogy „megmentse” a nyári idényt, még május végén megnyitotta határait több EU-tagállam állampolgárai előtt. Olaszország azonban egyelőre még nincs a kedvezményezett országok listáján.

Magyarországon 1029-re csökkent az azonosított fertőzöttek száma, 2 476-an meggyógyultak, az elhunytak száma 559,  8 472-en vannak hatósági házi karanténban és több mint 230 ezer mintavétel történt – tájékoztat a koronavirus.gov.hu mai közleménye.