Kiegészítette a kormány az IMM Invest programot, és készen áll az erre fordított alap növelésére, hogy pár héten belül a háromszorosára nőjön a támogatásban részesülő vállalkozások száma.

Florin Cîţu pénzügyminiszter azt mondta, eddig a programban már 3.083 cég részesült támogatásban és a kiutalt összegből 2 milliárd 450 millió lejt felhasználtak. A pénzügyminiszter azt is hozzátette: reményei szerint a támogatásban részesülő kis- és középvállalatok száma két héten belül meghaladja a 10.000-et.