A nemzetközi személyszállító vállalatok bármelyik külföldi országba mehetnek, ahova román állampolgárok akarnak eljutni, három feltétel teljesítésével – jelentette be a szállításügyi miniszter. Lucian Bode szerint megjelent a Hivatalos Közlönyben az ezzel kapcsolatos határozat, amely viszont nem vonatkozik a turisztikai, hanem főként a külföldön dolgozókat szállító járatokra.

Hozzátette, Spanyolországból Olaszországból, Franciaországból és Németországból érkeztek kérések idénymunkások szállítására hét járattal. A nemzetközi fuvarozóknak három feltételt kell teljesíteni a járatok üzemeltetéséhez, éspedig ellenőrizniük kell, hogy a szállított személyeknek van-e érvényes munkaszerződésük a célországban, tiszteletben tartani a koronavírus terjedésének korlátozását célzó feltételeket és a fuvar előtt legalább 24 órával el kell küldeniük az utaslistát a Közúti Hatóságnak.