Franciaországban ezen a héten az egészségügyi minisztertárgyalásokat folytat a szakszervezetek, valamint a szakmai fórumok képviselőivel a közegészségügyi ellátás megreformálásáról és a szükséges befektetésekről, ezáltal valóra váltva Emanuel Macron elnöknek az orvosi személyzet számára tett korábbi ígéretét.

Mint mindenhol, a franciaországi közegészségügyi ellátásban dolgozó személyzet nehéz megpróbáltatáson ment keresztül a világjárvány idején, és 25-en életüket vesztették. A közegészségügyben dolgozók véleménye szerint teljes reformra van szükség, mert a jelenlegi rendszer elavult. A fizetésemelések, a sürgősségi ellátás fejlesztése, a túlzsúfoltság, valamint a személyzethiány problémájának megoldása, több asszisztens és ápoló képzésének szükségessége, a kórházi ágyak számának növelése, a korszerűbb felszerelésekkel és gyógyszerekkel való ellátás – mind az egészségügyben dolgozók követelései között szerepelnek, amelyekért már két évvel ezelőtt is tüntettek. 

Nem felejtették el Emmanuel Macron márciusi ígéretét, miszerint a világjárvány után masszív befektetésekre kerül sor a francia közegészségügyi rendszerben, és az orvosi szakmát is újraértékelik. Amennyiben nem kapnak konkrét válaszokat igényeire, az egészségügyi szakszervezetek június közepétől tüntetéseket fognak szervezni.