Olaszország a koronavírusfertőzés számának a növekedését jelentette, mindössze egy héttel az újabb enyhítő intézkedések bevezetése előtt.

A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a most jelentett esetek egynegyede több mint 24 órája fertőződött meg. Elena Postelnicu, a Román Rádió római tudósítója szerint az újonnan fertőzöttek számának egy hétig tartó csökkenése és az utolsó 24 órában jegyzett 172 haláleset után ismét több, ezúttal 1400 új esetet jelentettek a hatóságok. 950 beteget kezelnek a kórházak intenzív osztályán, de a fertőzöttek 83%-nak enyhe tünetei vannak. A lombardiai idősotthonok lakóinak 90%-át tesztelték már, egynegyedük biológiai mintáiban mutatták ki a kórt. Ugyanakkor hétfőtől a lazítások harmadik szakasza is megtörténik. Minden üzlet nyitva lesz, de a vendéglők, a múzeumok és a szépségszalonok is várják a látogatókat. A templomok is nyitva lesznek, és a lakosság a saját felelősségre tett nyilatkozat nélkül közlekedhet.