A pénzügyminiszter szerint a román gazdaság gyorsan felépül a koronavírus-járvány okozta válságból. Florin Câţu arról beszélt, miben tér el a mostani válság a 2008-astól, akárcsak arról, hogy a kormányzati intézkedések, köztük a kényszerszabadságra nyújtott juttatások segítettek a munkahelyek megőrzésében.

Ezen kívül a jegybank is sokkal gyorsabban fecskendezett készpénzt a piacra, mint a korábbi válság idején. A pénzügyminiszter elmondta, idézem: a termelési kapacitások befagyasztásáról van szó. 2008-tól eltérően a kényszerszabadságért járó juttatásokat a költségvetésből fizettük ki, nem hárítottuk a cégekre ezt a felelősséget, ami azt jelenti, hogy a vállalatoknál most felhasználható források maradtak. Két intézkedést hoztunk, egyik a kényszerszabadság, a másik pedig a kis- és közepes vállalatoknak nyújtott IMM Invest, valamint a nagyvállalatok beruházásának támogatása, amelyek együtt segítettek a termelési kapacitások fenntartásában. A munkahelyek nem tűntek el, az emberek visszatérhetnek állásaikra, a cégek nincsenek bezárva, amint az más gazdasági válságok alkalmával történt. Az adó- és pénzügyi politika alakításának köszönhetően a helyreállás V alakú lesz – idáig az idézet.