Klaus Johannis ismét előhúzta a magyar kártyát. Múlt heti, elfogadhatatlan nyilatkozatát egy újabb elfogadhatatlan nyilatkozattal próbálja megindokolni – olvasható az RMDSZ által közzétett Álláspontban. E szerint az RMDSZ a magyar közösség anyanyelvhasználatának megerősítéséért és kibővítéséért küzd immár 30 éve folyamatosan. “Nem az utcán küzdünk, hanem a parlamentben. De nem annak sötét szobáiban, ahogyan azt az államelnök állítja, hanem a plénum előtt mindig alkotmányosan” – írja a Szövetség, amely 2019. október 28-án nyújtotta be saját közigazgatási törvénykönyv-tervezetét a “szélesebb körű anyanyelvhasználatért és közösségi szimbólumaink büntetlen használatáért”. A törvénytervezetet 2020. április 8-án elfogadta hallgatólagosan a szenátus, ez ellen szólalt fel tegnap az államfő.


Ugyanakkor az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt szövetségre lépésével létrejött Erdélyi Magyar Szövetség is nyilatkozatot adott ki, amely szerint Klaus Johannis román államelnök politikájának a „lényegévé vált a magyarellenesség”. A nyilatkozat szerzői megállapítják: az államfő ezúttal azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot, hogy olyan „párhuzamos közigazgatási törvénykönyv” elfogadását támogatja, amely – mint fogalmazott – „kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein”, ez pedig „Székelyföld autonómiájához vezet”. Az EMSZ hangsúlyozta: a szabad nyelvhasználat, amellyel az államelnök riogat, nem veszélyforrás, hanem Románia által elfogadott nemzetközi dokumentumokban is biztosított jog. Az Erdélyi Magyar Szövetség szerint a mostani tervezet semmivel sem biztosít több jogot, mint amennyit Románia a nemzetközi dokumentumok ratifikálásával már elfogadott.