A kelet-európai országokat még nem érte el a koronavírus világjárvány legsúlyosabb része, de sokak szerint csak idő kérdése, amíg drasztikusan megnő a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a térségben. Amikor és ha ez bekövetkezik, kétséges az egészségügyi rendszerek képesek-e ellenállni az ostromnak, főként, ha figyelembe vesszük a gazdagabb és jobban felszerelt országok tapasztalatát, mint amilyen Spanyolország és Olaszország.

A felszerelésekkel kapcsolatos hiányosságokon túlmenően aggasztó, hogy már évek óta vándorolnak el az orvosok, asszisztensek Nyugat-Európába. Romániából a legnagyobb elvándorlás az intenzív terápiát érinti – jelentette ki Vlad Mixich, orvos, egészségügyi elemző, az Európai Egészségügyi és Munkabiztonsági Ügynökség független szakértője. A helyzetet tökéletes viharként írhatjuk le, mert hiányoznak a szakorvosok az intenzív osztályokon, de rájuk van a legnagyobb szükség a koronavírus-járvány miatt. Az Egészségügyi Szolidaritás szervezet szerint az állami egészségügyi rendszerből jelenleg majdnem 40 ezer alkalmazott hiányzik, azaz az állami kórházakba szükséges személyzet 17,46 százaléka. Hasonló a helyzet Bulgáriában is, ahonnan a becslések szerint évente 250-300 orvos megy külföldre dolgozni. Lengyelország az asszisztensek és orvosok legalább 7 százalékát elvesztette a 2004-2014 közötti elvándorlással. Mixich szerint Romániában a családorvosok átlagéletkora, 50 és 60 év között van, de sokan ennél idősebbek. Minden ötödik koronavírus-fertőzött személy Romániában az egészségügyi szakszemélyzet sorában van. A szürke állomány elvándorlása nem az egyedüli aggasztó a térségben. A kelet-európai egészségügyi rendszerek egésze sokkal rosszabbul finanszírozott, mint Európa fejlettebb régióiban, ami azt jelenti, hogy a források gyorsan elfogynak és a rendszert valósággal elsöpri a járvány, ha terjedése nagyobb méreteket ölt a következő napokban és hetekben – hangsúlyozta Pascal Garel, a brüsszeli székhelyű European Hospital and Healthcare Federation ügyvezető igazgatója. GDP-arányosan Románia fordítja a legkevesebb pénzt az egészségügyre uniós viszonylatban. Az a tény, hogy sok külföldi munkás hazatért a koronavírus-járvány gazdasági következményeként, további következményekkel fog járni. Vlad Mixich hangsúlyozta, Romániában több tízezer emberről beszélünk, akik visszatértek szülőfaluikba, idős szüleikhez. Ha a járvány egy kisvárosra vagy falura csap le, valós gond lesz az emberek ellátásához elégséges egészségügyi személyzet biztosítása figyelmeztet az egészségügyi elemző.(Rador/www.euronews.com)