Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnöke megbeszélést folytatott hétfőn az Izrael a Hazánk (Jiszraél Béténu) nacionalista liberális párt vezetőjével, Avigdor Libermannal, majd az arab pártokból alakult Közös Lista vezetőivel a kormányalakítás lehetőségeiről – jelentette a Jediót Ahronót című újság internetes változata.

Március 2-án Izraelben harmadszor tartottak parlamenti választást kevesebb mint egy éven belül – amely ezúttal is patthelyzetet eredményezett. Beni Ganz célja ideiglenes kisebbségi kabinet létrehozása az arab pártok nagy részének külső támogatásával, hogy ezzel feloldja a politikai patthelyzetet, és elkerülhetővé váljon az újabb voksolás.

A választásokon a 120 fős törvényhozásban a második legtöbb, 33 mandátumot szerző Kék-fehér párt elnöke hétfőn először Avigdor Libermannal találkozott, hogy meghatározzák esetleges közös kormányuk irányelveit.