Lelőttek több embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban tegnap este – közölte a német rendőrség. Ma hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.

A lakásban találtak egy további holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt. A Hessischer Rundfunk rádióadó szerint az első lövések egy vízipipabárnál dördültek el a városközpontban, és környékbeli tanúk 8-9 lövésről beszélnek. A tettesek onnan autóval elhajtottak a város egy másik vízipipabárjához, és ott is leadtak lövéseket. A három helyszínt – a két bárt és a feltételezett elkövető édesapjának lakását – érintő bűncselekmény-sorozat következtében a feltételezett elkövetővel együtt 11 ember vesztette életét.

Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város. (MTI)