Megközelíti a hetvenezret az új koronavírussal fertőzött személyek száma világszerte, túlnyomó többségüket Kína kontinentális részén, elsősorban a járvány gócpontjában, Hupej tartományban tartják nyilván.

A halálos áldozatok száma megközelíti az 1700-at Kínában, külföldön összesen öt beteg halt meg a COVID-19 nevű vírus miatt. A kínai hatóságok szerint biztató, hogy az új fertőzöttek száma három egymást követő napon is csökkent. Eközben közzétették az államfő egy korábbi beszédét, amelyből kiderül, hogy ő és a Kínai Kommunista Párt több vezetője is jóval korábban értesült a járványról, minthogy figyelmeztették volna a lakosságot. Ez tovább rontja a hangulatot azután, hogy a járvány áldozatává vált az a fiatal orvos, aki először figyelmeztette a hatóságokat a vírus terjedésére még november végén, és letartóztatták rémhírterjesztésért. Franciaország az első Európában, ahonnan a járvánnyal összefüggő halálesetet jelentettek. Egy kínai turistát már nem tudtak megmenteni az orvosok.