Őrizetbe vett a rendőrség egy 18 éves héderfájai fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtotta a Maros megyei település református templomának haranglábát. A Küküllőszéplak községhez tartozó Héderfája református templomának haranglába a péntekről szombatra virradó éjszaka égett le.

Az ügyben folytatott első vizsgálatok alapján azt valószínűsítették, hogy szándékos gyújtogatás okozta a tüzet, és egy 18 éves, helybéli fiatalembert gyanúsítanak ennek elkövetésével. A helyi református pap szerint a faluban ez almúlt hónapokban több szándékos gyújtogatás is történt, az említett fiatalember pedig vélhetően piromániában szenved. Az ügyben rongálás miatt indított eljárást a dicsőszentmártoni ügyészség, a fiatalembert 24 órára őrizetbe vették és előzetes letartóztatását kérik. A Maros megyei rendőr-főkapitányság szerint 50 ezer euróra becsülik az okozott kár értékét.