Oroszország lezárta a 4 250 kilométeres közös határát Kínával az eddig legalább 170 halálos áldozatot követelő koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében – jelentette be Mihajil Misusztin kormányfő.

Az AFP megemlíti, hogy az orosz külügyminisztérium ugyanakkor felfüggesztette az elektronikus vízumkiadást a kínai állampolgároknak a Távol-keleti határátkelőhelyeken, valamint Szentpéterváron. Az orosz hatóságok felkérték továbbá állampolgáraikat, hogy ne utazzanak Kínába, csak, ha ez elengedhetetlen. Moszkva tegnap jelentette be, hogy holnaptól csak a Moszkva-Peking közvetlen vonatok fognak a két ország között közlekedni.