Az amerikaiak körülbelül kétharmada egyetért a gazdagok megadóztatásával – derül ki az Ipsos közvélemény-kutató cégnek a Reuters megrendelésére készített felméréséből. A közel 4500 megkérdezett személy 64%-a egyetértett azzal, hogy a nagyon gazdagok a vagyonuk nagyobb részével járuljanak hozzá a közszolgáltatások finanszírozásához, mint a kevésbé tehetősek.

Ez a lényege a vagyonadónak, amit főként Elizabeth Warren és Bernie Sanders demokrata törvényhozó szorgalmaz, és Donald Trump elnök szocialista javaslatnak minősít – jegyzi meg a Reuters.

A hírügynökség azt is tisztázza, hogy a vagyonadó különbözik a jövedelemadótól: nem a bérek, kamatok vagy osztalékok alapján számolják ki, hanem figyelembe veszik az egyén részvényekben, kincstárjegyekben, ingatlanokban vagy készpénzben felhalmozott vagyonát.

Arra a kérdésre, hogy a gazdagoknak meg kellene-e tartaniuk minden pénzüket akkor is, ha az az egyenlőtlenségek növekedésével járna, a válaszadók 54 százaléka nemmel válaszolt.