Az RMDSZ arra használta fel az Európai Néppárt zágrábi tisztújító kongresszusát, hogy támogatókat keressen a Minority SafePacknek. A szövetség elnökének elmondása szerint kollágáival közösen több néppárti miniszterelnökkel és európai uniós biztossal is tárgyalt az elmúlt napokban a kérdésről.

Kelemen Hunor azt is kiemelte, hogy a lengyel Donald Tusk révén először választott keletközép-európai elnököt a néppárt, és fontosnak nevezte, hogy a lengyel Donald Tusk révén először kerül be a döntéshozatalba a volt kommunista országok bizonyos szempontból másfajta mentalitása.

Az Európai Bizottság arra kérte a kezdeményezőket, hogy halasszák el Az európai kisebbségi keretszabályozás megalkotását célzó, Minority SafePack nevű polgári kezdeményezés előterjesztését. Így a támogató aláírások benyújtása késik az új, Ursula von der Leyen által elnökölt Európai Bizottság hivatalba lépéséig.

A bizottság kérése azt jelzi, hogy fajsúlyos ügyként tekintenek a kisebbségvédelmi kezdeményezésre – véli Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, az aláírásgyűjtést koordináló Európai Nemzetiségi Föderatív Uniója elnöke.

Az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán a tíz alelnök egyikévé választották a román Siegfried Mureşant.