Rovana Plumb úgy véli, „kettős mérce” miatt utasították el biztosi jelölését. A politikus hangsúlyozta: politikai játékok miatt esett ki a versenyből, egyes romániai képviselők közreműködésével.

Ezzel arra utalt, hogy elutasításában szerepe lehetett Dacian Ciolos volt miniszterelnök, az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció vezetője „Románia elleni lobbijának” is.

A közlekedési biztosi posztra jelölt politikus korábban értesítette az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságát (JURI) megkérdőjelezett fedezetű adóssága rendezéséről. A bizottság ennek ellenére leszavazta Plumb jelölését.