Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger irányába az ország keleti partvidékéről – számolt be ma egy dél-koreai hírügynökség.

A dél-koreai vezérkar tájékoztatása szerint az észak-koreai Hamhung városból két rövid hatótávolságú rakétát bocsátottak fel, amelyek 400 kilométernyi távolságot tettek meg, pályájuk legnagyobb magassága pedig 48 kilométer volt. Az elmúlt két hétben a mostani volt az ötödik rakétakísérlet. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója idén februárban eredménytelenül ért véget a vietnami fővárosban, Hanoiban.

Ezen az amerikai fél követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben számolja fel nukleáris arzenálját és ballisztikus rakétaprogramját.