A kormány mérsékelni próbálja az állami alkalmazottak számát. A Pénzügyminisztérium honlapján megjelent sürgősségi rendelet-tervezet értelmében minden harmadik megüresedő állás után lehet alkalmazni egy személyt az állami intézményekben. Jelenleg minden második megüresedő helyre vehetnek fel új alkalmazottat.

A tervezet ugyanakkor felére csökkentené az államtitkári, államtitkár helyettesi és ennek megfelelő tisztségek számát. Felfüggesztik továbbá a versenyvizsgák szervezését a megüresedett vagy ideiglenesen megüresedett állásokra az állami közigazgatásban. A folyamatban lévő versenyvizsgákat befejezik. Kivételt képeznek az intézkedés alól a pedagógusok, az orvosok, a rendőrök és a Bírák Országos Intézete. Az elmúlt három és fél évben 50 242-vel nőtt a költségvetési állások száma, a legnagyobb emelkedést a helyi önkormányzatoknál és a kórházaknál regisztrálták, míg az oktatásügyben, a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium kötelékében csökkent az alkalmazottak száma. A közintézmények ezentúl nem vásárolhatnak közpénzen mobiltelefon szolgáltatásokat az alkalmazottaknak, csak a tisztségviselőknek – olvasható a Pénzügyminisztérium honlapján közzétett sürgősségi rendelet-tervezetben.