Csíkszeredai Városnapok

A megnyitón többen kihangsúlyozták: a magyar festészetben kiváló rajzkészségéről és több monumentális munkájáról ismert Márton Ferenc a két jól ismert csíki festő-egyéniség, Nagy Imre és Nagy István egyenrangú társa, mindenképpen el kell jutni oda, hogy  állandó tárlata legyen a városban. Annál is inkább, mert a Csíki Székely Múzeum tulajdonában volt mostanig is két olajfestménye, több mint kettőszáz grafikája, és ehhez csatlakozott most az a kettőszáz rajz, amelyet az egyik budapesti galéria és aukciós ház felajánlása nyomán vásárolt meg az intézmény. Márton Ferenc kiállítását egyébként többek között szegedi művészettörténész nyitotta meg és nem véletlenül, mert a Tisza-menti városban, a fogadalmi templomot olyan alkotásai díszitik, amelyek a magyar egyházi művészet páratlan értékeinek számítanak. A múzeum másik három termében azoknak a képzőművészeknek a munkái sorakoznak fel, akik ötven esztendővel ezelőtt megalapították, illetve nehéz körülmények között is tovább éltették a csíkszeredai művészeti oktatást, mindaddig amíg több mint tíz esztendeje, 2008-ban, az iskola új, korszerű, saját épülethez jutott. A tárlat ugyancsak sokatmondóan igazolja a művészeti oktatás nemzedékváltásait, azt a tényt, hogy Gaál András, Márton Árpád és Sővér Elek, az alapító képzőművészek munkája után hogyan váltak az egykor ott tanuló diákokból kiváló művészetpedagógusok és országszerte ismert-elismert alkotók. Romániában egyébként több mint negyven művészeti líceum működik, de Hargita megye az egyetlen, amelyben kettő is zenére, képzőművészetre, építőművészetre sőt színházművészetre is oktatja a növendékeit, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Három esztendővel ezelőtt, az akkor nyolcvan esztendős Gaál Andrástól megkérdeztem, amolyan csúnya közgazdasági fogalommal, vajon, nem számít túltermelésnek, hogy a művészeti iskolák immár hosszú esztendők óta ontják a végzett növendékeket és ezt válaszolta, hadd idézzem: „ A művészeti iskola elsősorban azoknak hasznos, akik a szakmában, vagy esetleg olyan társszakmákban akarnak tovább tanulni, mint például az építészet, dekoratőrködés, belső építészet, díszlet- és látványtervezés, divattervezés, ipari formatervezés stb. De nagyon sok orvos, tanár, mérnök és még sorolhatnám, hányféle szakember lett a volt tanítványokból. Annyi bizonyos, hogy az iskolában valamennyien megtanultak látni és napjainkban, amikor a vizualitásnak egyre nagyobb a szerepe az egész világon, ez a tudás csak előnyt jelent. Akadt olyan szülő, aki úgy hozta el gyermekeit az iskolánkba, hogy azt mondta: tudom jól, nem különösen tehetségesek, de tanulják meg értékelni a szépet. A mai tárlatlátogatók között is rengeteg egykori tanítványunkat látni és nem ritkán olyan közszolgálatban tevékenykedőket, akik városukat, községüket, falvaikat képzőművészeti alkotásokkal gazdagítják, szépítik.” Eddig az idézet és alighanem ebben rejlik a művészeti iskolák jövője. Ami pedig a Városnapokat illeti, holnap már a csíki krumpli a főszereplő, a központi parkban  megtartott 19. Pityókafesztiválon, amely esztendők óta a Székelyföld hagyományos konyhaművészetének  csúcseseménye.