Debrecen és térsége mutatkozik be idén a nagyváradi Szent László Napokon, amelyet június 24. és 30. között szerveznek a partiumi városban.

Zatykó Gyula főszervező elmondta: idén több kiállítás lesz, erősítették a gyermek- és családprogramokat, akárcsak a zenés produkciók kínálatát, 50 ezer látogatóra számítanak.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy a két várost évszázados gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatok kötik össze, amelyeket erősíteni akarnak a Szent László Napok alkalmából a kulturális kapcsolatok révén mind magyar-magyar, mind magyar-román viszonylatban. Rámutatott: mivel a kultúrának olyan kifejező eszközei vannak, amelyek képesek a nyelvi akadályokat is legyőzni, elsősorban ilyen, képzőművészeti és zenei kulturális műsorokkal erősítik a Szent László Napok programját.

Az alpolgármester kiemelte Szent László személyét, aki – mint fogalmazott – olyan uralkodója a magyar történelemnek, aki nem megoszt, hanem összeköt.

Összesen 27 koncert, 32 gyerekeknek és családoknak szóló program lesz, történelmi bemutatók keretében felidézik a honfoglalás korát, lesz 10 kiállítás, 13 történelmi, tudományos előadás, tematikus városnéző séták, sporttevékenységek, örömfőzés és kézműves vásár.