El kell távolítaniuk az európai parlamenti választáson induló jelölteknek péntek éjfélig az utcákon látható választási molinóikat és óriásplakátjaikat, ugyanis szombaton hivatalosan is megkezdődik a választási kampány. Ha nem tartják be ezeket, akkor a jelöltlistát állító pártok és független jelöltek komoly pénzbírságot kockáztatnak – közölte ma az Agerpres hírügynökség.

A választási kampány idején csak a kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden párt egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek egyik oldala sem haladhatja meg a fél métert. A plakátokon nem szabad a román nemzeti lobogóra emlékeztető színkombinációt használni, tilos plakátokat kiragasztani a hidak és alagutak tartóoszlopaira, a közúti jelzőtáblákra és a közhasznú hirdetési felületekre. Nem szabad választási rendezvényeket szervezni a parkokban, zöldövezetekben, természetvédelmi területeken, és a választási mozgósításban, szórólapok osztogatásában nem vehetnek részt 16 év alatti fiatalok.

A hivatalos választási kampány a szavazókörök megnyitása előtt 24 órával, május 25-én 7 órakor ér véget, attól kezdődően pedig, a szavazás végéig – vagyis május 26-án 21 óráig – kampánycsend lép hatályba.