A magyar Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben „az alávetésre és kifosztásra szánt” Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.

Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma budapesti plenáris ülésén azt javasolta, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma 2020-tól kezdődően minden év márciusában fogadjon el az előző évre vonatkozóan egy közép-európai magyar identitásvédelmi jelentést, amelyet a szomszédos országok kormányai, valamint az Európai Unió vezető testületei rendelkezésére bocsátanak. Kezdeményezte azt is, hogy a fórum kérje fel az Országgyűlést, valamint a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a magyar nemzeti összetartozás évének.