Erre készül többek között az új parlamenti ülésszakban a Szövetség, nyilatkozta Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. A közigazgatási kódexet az alkotmánybíróság egyebek mellett procedurális okok miatt nyilvánította az alaptörvénybe ütközőnek novemberben, ezért a törvényalkotási folyamatot elölről kell kezdeni.

Ebben a hónapban szakértői egyeztetések alapján véglegesítik a tervezetet, amelyet be fognak terjeszteni abban a reményben, hogy a törvényhozás gyorsított eljárással elfogadja. Korodi leszögezte, hogy figyelembe veszik az alkotmánybíróság észrevételeit, és kiigazítják a tavalyi tervezet szövegét.

A tavaszi ülésszakban az RMDSZ arra számít, hogy az oktatási törvény módosításáról is komoly viták lesznek, miután Ecaterina Andronescu miniszter bejelentette, hogy újabb reformokat tervez. Jelenleg a parlamenti pártok és a kormány között az idei állami költségvetés-tervezetről zajlanak egyeztetések. Az RMDSZ a kormánykoalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásának folytatásáról csak azt követően dönt, ha túljutnak a költségvetésen.